Bizottságok / Hegedűs D. Géza
Hegedűs D. Géza

színész, rendező, egyetemi tanár

 

Azt szoktam mondani: “eddigi művészi pályámon, színészként és rendezőként, csodálatos, megfejtendő szövegek közt kószálhatok, és ebben nagy örömöm telik.”

Közel fél évszázada tagja a Vígszínház társulatának. Színes és változatos életműve, mind a mai napig jelentős színészi alakításokkal és előadásokkal gazdagítja, a 125 éves Szent István körúti színház történetét.

A lipótvárosi közönség sokszor növendékeivel együtt láthatja játszani a színpadon, hiszen már bő három évtizede színész nemzedékek sorát nevelheti a budapesti színiakadémián, ahol egyetemi tanárként jelenleg is osztályvezető tanár. Ha jellemezni kéne néhány tömör szóval: nyitottság, rugalmasság, nagyvonalúság és becsületesség. Sosem felejti Várkonyi Zoltán tanítását, akit Hevesi Sándor tanított ugyanerre, hogy “a színház az a hely, ahol minden másképp történik.”