Bizottságok / Kesselyák Gergely
Kesselyák Gergely

A Bartók Plusz Operafesztivál egyik alapítója, 2011 szeptemberétől fesztiváligazgatója, 2016-tól művészeti vezetője. Számos országban (Ukrajna, Románia, Szlovákia, Cseh Köztársaság, Horvátország, Szerbia, Németország, Ausztria, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Egyiptom, Japán, Chile, Peru, Omán, Kína) vendégszerepelt.

Budapesten született, 1971-ben, 1989-ben érettségizett a Budapesti Piarista Gimnáziumban. 1995-ben szerzett karmesteri diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Lukács Ervin növendékeként. Az egyetemi évek alatt kétszer is részt vett Jurij Szimonov mesterkurzusain. Pármában, az Arturo Toscanini versenyen (1994) és Budapesten, Az MTV Nemzetközi Karmesterversenyen (1995) is 3. helyezett díjjal tüntették ki.

1993-tól rendszeresen vezényli Magyarország vezető szimfonikus zenekarait: a Nemzeti Filharmonikus Zenekart, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát, Matáv Szimfonikus Zenekart és a MÁV Szimfonikus Zenekart.

1995 és 1997 között a Magyar Rádió Ifjúsági Zenekarának vezetője, 1997-től: a Miskolci Nemzeti Színház operatagozatának alapítója és zeneigazgatója, 2001-től: a “Bartók +” Nemzetközi Operafesztivál alapító zeneigazgatója.

1997-től: a Magyar Állami Operaház vendégkarmestere, 2001-től karmestere.
2004-től Budafest Nyári Nemzetközi Opera és Balett Fesztivál művészeti igazgatója, 2005-től 2012-ig a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója.

2005-től 2006-ig a Magyar Állami Operaház Főzeneigazgatója.

1993 óta tizenegy hazai zenés színházban (Magyar Állami Operaház, Budapesti Operettszínház, Szegedi Nemzeti Színház, Miskolci Nemzeti Színház, Debreceni Csokonai Színház, Szolnoki Szigligeti Színház, Kecskeméti Katona József Színház, Kaposvári Csiky Gergely Színház, Veszprémi Petőfi Színház, Győri Nemzeti Színház, Pécsi Nemzeti Színház) és a Kolozsvári Magyar Operában több, mint 100 produkciót vezényelt.

2011 óta újra a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója. 2013-ban megalapította a Bartók Plusz Operaíró Versenyt.